Penyige Község Önkormányzata
4941 Penyige, Kossuth u. 31.
Tel: 06/44/709-004 vagy 06/44/630-045
Fax: 06-44/709-054
E-mail: penyige@penyige.hu
Polgármester:
Juhász Gyula
Alpolgármester:
Tukacs Zoltán
Jegyző:
Dr. Fedics István
|
Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet
|
A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet
Érdekes, értékes tarka világ került természetvédelmi oltalom alá
1982-ben, összesen 22.246 hektáron. A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet
területe mozaikos szerkezetű, s jelenleg csupán a természeti értékek
egy részét öleli fel. Területének bővítése jelenleg is zajlik, s
kiterjedése várhatóan meghaladja a 45 ezer hektárt.
A szatmár-beregi táj történetének legősibb tanúja a Barabás melletti
Kaszonyi-hegy és a tarpai Nagy-hegy vulkáni kúpja. Mindkettő 10-11
millió éves, növény- és állatviláguk különleges, jelentősen eltér az
Észak-alföldétől.
Kockás kotuliliom
A táj kialakulásában jelentős szerepet kaptak a folyók. Az egész
vidékre jellemző az élő és a holt vizekben való bőség. Fő folyói a
Tisza, a Szamos és a Túr. Mellettük tucatnyi hajdani patakot, még ennyi
morotvát és számtalan, többé-kevésbé feltöltődött mederszakaszt
találhatunk, amelyeket kalandozásaik közben az említett folyók hagytak
maguk után. A vizek közel 50 halfajából a dunai galóca, a pénzes pér, a
tiszai ingola, a petényi márna, 4 küllő-faj, 3 csík-faj, valamint a
magyar és a német bucó a nevezetesebbek.
Az ősi holtmeder-maradványokban vészelték át az évezredeket a hazánkban
egyedül-álló tőzegmohalápok: a Nyíres-tó, a Bábtava, a Zsid- és a
Bence-tó. Flórájuk nevezetesebb tagjait érdemes kiemelni: nyolc
tőzegmohafaj, tőzegeper, tőzegáfonya, kereklevelű harmatfű, hüvelyes
gyapjúsás, füles fűz és még számos, másutt igen ritka növény.
E lápok mindegyike fokozottan védett, kizárólag engedéllyel látogathatók!
Jóval fiatalabbak az erdőkbe zárt égerlápok. Növényzetüket többféle
békalencse, hölgyharaszt, szálkás pajzsika, tőzegpáfrány, békaliliom
jellemzi. Tiszta víztükrük alatt fekete, süppedő aljzat található.
Innen kapta a Beregi-sík vize, a Csaronda, a "fekete víz” nevet.
Keresztes vipera
Honfoglaló őseink a Szatmár-Bereg térségében szinte zárt erdőket
találtak, melyekből mára alig 7%-nyi maradt. A 11.000 hektárnyi fával
borított területnek nagy része azonban természetes eredetű!
Legértékesebbek az ártéri fűz-nyárligetek, a tölgy-kőris-szil ligetek
és a vizektől távolabbi gyertyános tölgyesek, melyek egyikében
helyenként a bükk is előfordul. Az erdők virágszőnyegének legszebb,
fajai a kárpáti sáfrány és a kockás kotuliliom. A fajgazdag
állatvilágból nevezetes a keresztes vipera,
a beregi futrinka, igazi ritkaság a bánáti márványos csiga, vagy a
hüllők sorában az elevenszülő gyík. A ragadozó madarak közül
megfigyelhető az egerészölyv, a héja, a karvaly, a barna rétihéja,
ritkábban a darázsölyv, a barna kánya, a kerecsensólyom. Az idős erdők
lakója a fekete gólya és a holló. A meredek partfalak színpompás
fészkelője a jégmadár és a gyurgyalag. Az énekes madarakat mintegy száz
faj képviseli, közülük legérdekesebb a nagy fülemüle. Állandó
gímszarvas-állományt is találunk, s a faunát számos denevér-faj
tarkítja. Ragadozói közül a vadmacskát és a vidrát lehet megemlíteni.
Vadmacska
Különleges tájképi élményt adnak a fás legelők és a kiterjedt füves
térségek. Az üde kaszálók valamint a nedves magassásos rétek ritka,
fokozottan védett fészkelő madara a haris. Ennek az Európa-szerte
eltűnőben lévő madárnak itt található a legjelentősebb hazai állománya,
hiszen több mint 120 fészkelő pár található a térségben.
Ma már csak maradványaikban figyelhetjük meg a régi idők vadon
nevelkedett úgynevezett dzsungelgyümölcsöseit, amelyek természetes
génbankként számos ősi fajtát őriznek.
A kultúrtörténet felbecsülhetetlen kincse az 55 festett belsejű, -
köztük 37 középkori - templom, a 16 páratlan szépségű fa-harangláb, a
kisnemesi kúriák és parkok, a szatmárcsekei bálványfejfás temető, a
működőképes túristvándi vízimalom, a híres tarpai szárazmalom, a
faragott kútágasok mellett a népi építészet és hajdani szokások lassan
halványuló hagyományai. Mindezeket ezen a tájon kell megőriznünk, mert
sehol a világban nem találni hasonló párjukat!
Tájvédelmi Körzet „hegyei”
A Kaszonyi hegy nevét a ‘kaszony’, ‘kászony’, ‘kászon’ hangzású szláv
szó jelentésének ismerete magyarázza, amely savanyúvizet, "borvizet" -
azaz CO2-ban gazdagforrást - jelent. A hegy vulkanikus eredetű, 10-11
millió évvel ezelőtt született. A nagyjából vele egykorú 156 m magas
tarpai Nagy-heggyel együtt a vidék legidősebb felszíni földtani
képződménye. Anyaga főképp perlitre települt plagioklász-riolit, mely
alatt tufa és horzsakő található. A mélységi kőzeteket 1-4 méter vastag
lösztakaró fedi. A hegy hazánkban fekvő déli csúcsai a Tipet (176 m), a
Nagyköves (183 m) és a Bárci-tető (219 m) nemcsak a Beregi síknak, de
az Alföldnek is - legkiemelkedőbb pontjai.
A hegy eredeti vegetációja a (napjainkban már csökkenő területű)
szőlőművelés és a kőbányászat miatt jelentősen visszaszorult, de még
roncsaiban is különlegesnek mondható. A mediterránum felé mutat
kapcsolatot az itt található kocsánytalan-dárdáskaréjú tölgyes, benne
országunk legészakibb természetes ezüsthárs-állományával, a
Szádok-oldalban. A helyi rovarvilág egyik különlegessége a beregi
futrinka. A hüllők közül megtalálható itt három gyíkfaj mellett az
erdei sikló és a keresztes vipera is. Hazánkban énekesmadaraink közül
elsőként itt került kézbe a vastagcsőrű és a király füzike.
A tarpai Nagy- hegy eredeti fás növényzete sajnos már a múlté, s a
lágyszárú növényzete is csaknem teljesen eltűnt. A szikla oldalban
vörös vércse fészkel, a löszfalban színpompás gyurgyalagok költenek. A
hegy déli lejtőjén a szőlőparcellák között apró présházak sorakoznak.
Akadnak közöttük a 1900-as évek elejétől származók is, ezek követik a
sajátos tarpai népi építészeti stílust.
A folyók
Szatmár-Bereg arculatának kialakulásában a folyók jelentős szerepet
játszottak. Alföldünk fő folyója a Tisza a Máramarosi- havasokban
születik két forráspatakkal (Fekete- és Fehér-Tisza), és a
Kárpát-medence keleti felének csaknem valamennyi vízfolyását
összegyűjtve vizüket Titelnél a Dunába vezeti. Medre a szabályozás
előtt 1.419 km, ma 996 kilométer hosszú. Vízjárása szélsőségesbe hajló.
Mai helyét az óholocéntól kezdte elfoglalni, de fejlődését megállította
az 1846-ban kezdődött Tisza-szabályozás. Ezzel az itt található igen
tarka élővilág élettere is beszűkült, a töltéseken kívül csak a terület
legmélyebben fekvő pontjain találtak menedéket a hajdani mocsarak és
lápok életközösségei.
Kisvízkor a tiszabecsi partok teljes hosszukban egy-egy ásvány- és
kőzettani bemutató-terület, ahol az Északkeleti-Kárpátok geológiai
kronológiáját, felépítését tanulmányozhatjuk úgy, hogy a messze
emelkedő hegyeket sem kell megmásznunk érte. Láthatók itt csillámpalák,
kvarcok, breccsák, homokkő, trachit, riolit, sőt jáspis, opál és az
aranyvizsgálók régóta használt próbaköve a szurokfekete lidit is. A
szivárvány szinte minden színe megjelenik a kavicsmezők tarka
mozaikjában.
A partok fás szárú vegetációjának pionírjai a bokorfüzesek. Idővel az
ilyen társulást követik a fává növő fajokból összeálló vegyes állományú
füzesek, illetve a fűz-nyár ligeterdők. Ezt a magasabb térszíneken a
tölgy-kőris-szil, vagy más szóval keményfaligetek váltják fel, amelyek
növény- és állatfajok tekintetében a leggazdagabb folyó menti
élőhelyek. Ezek az erdők a szabályozások után erőteljesen
visszaszorultak. Ma a legtöbb területen nemesnyár-monokultúrákat látni,
vagy helyüket gyomfák keveréke, betolakodók foglalták el. Ilyen az
amerikai kőris, a zöld juhar, az akác és a gyalogakác. Az ártér
jellegzetes képéhez hozzátartoznak a rétek, legelők, holtmedrek, azaz
morotvák (az itteni nyelvjárás szerint "halványok") is. Különleges
érdekességgel szolgálnak a félkultúr, úgynevezett
"dzsungel-gyümölcsösök" maradványfoltjai, ahol - mint egy természetes
génbankban - még számos régi, értékes gyümölcsfajta lelhető fel. A
hullámterek nedves részein vízhez kötődő madarakat láthatunk:
gémféléket, néha fekete gólyát, vadrécéket, vízityúkot, nádi
énekeseket. Mind gyakrabban mutatkozik a vidra is. A szakadozó partok
falában partifecske, gyurgyalag és jégmadár fészkel.
A Tisza halfaunájának legértékesebb természeti kincsei - sok egyéb faj
mellett - a dunai galóca, a Petényi-márna, a pénzes pér, a bucók és a
durbincsok. Zoológiai érdekesség az erdélyi márványos csiga
előfordulása is. Mégis a László nap környéki kérészrajzás, a Tisza
"virágzása" a látványos esemény a térségben.
A környékbeli táj kialakulásában meghatározó szerepet vállalt a Szamos.
A Romániában eredő folyó vize napjainkra elszennyeződött, s ma
jószerével csupán holtágaiban találhatunk jelentős vízivilágot. Az
1970-es árvíz után a védőgáton belül maradt területeken keletkezett
tórendszer, és a hozzá tartozó madárvilág jelent kiemelkedő természeti
értéket a térségben. Nyár végén a fehér és fekete gólyák serege lepi el
a nedves területet, esetenként több tízes csoportokat alkotva.
Mellettük gyakorta megfigyelhető a szürke gém, sőt alkalmanként a
nagykócsag és kiskócsag, valamint a vörösgém is. A vízi növényzet
fölött kavargó legyekre, hártyásszárnyúakra vadásznak a gyurgyalag- és
a gyülekező fecskecsapatok.
A Túr folyó a Máramarosi- havasok szomszédságában, az Avasban ered.
Magyarországi medrének szabályozásán 1927-től 1930-ig dolgoztak.
Belépésétől Nagyhódosig 12 átvágással " egyenesítették" ki, melynek
következtében majdnem húsz km-rel rövidült a folyó. Nagyhódostól
teljesen új ágyban, és Sonkádtól szinte nyílegyenes szakaszokkal
folytatódva fut a Tiszába torkollásáig. Mindezek mellet megmaradt az
Öreg- Túr természetes medre is. A Túr vizében gazdag halfaunát
találunk. Több tucat egyéb faj mellett él itt domolykó, paduc, süllő,
harcsa, csuka és ponty.
A folyók közötti területeket számos csatorna szabdalja melyek fontos
szerepet játszanak a belvizek levezetésében. Közülük csak egy párat
említve: Csaronda, Csere, Csomota, Dédai-micz, Derenyő, Éger, Galambos,
Szipa.
Az erdők
A szatmár-beregi táj egyik legértékesebb, ma is megtalálható
erdőtársulásai a gyertyános-tölgyesek, a keményfaligetek melynek
jellegzetes képviselői többek között a Bockereki erdő, a Lónyai-, a
Kömörői- és a Ricsei-erdő.
A Nagy-erdő a tarpai Nagy-hegy és az országhatár között fekszik.
Legszebb része az úgynevezett "őstölgyes", melynek alig 10 hektáros
foltjában jó kétszáz éves faóriásokat látni. A gyertyános-tölgyesek és
az idős keményfaligetek alján tavasszal hegyvidéki növények virítanak,
amelyek a hűvösebb klímának köszönhetően itt is jól érzik magukat.
Ilyen az égszínkék erdélyi csillagvirág, a fehér galambvirág, a lila
leplű pettyegetett tüdőfű, a szagos müge, a fényes levelű kapotnyak és
többféle páfrány. Élnek itt kosborfélék és salamonpecsét-fajok, de a
széleken réti kardvirág és kockás liliom is előfordul – csaknem
valamennyi védett növény. A terület jelentős része fokozottan védett,
csak vezetővel látogatható!
A Téb-erdő Tarpa, Hete és Márokpapi települések között található.
Kiterjedése az előbbi erdőnek fele, de értékei nem kevesebbek.
Fontosabb állományait szintén gyertyános-tölgyesek és tölgy-kőris-szil
ligetek alkotják. A Nagy-erdőnél felsoroltak mellett megtalálható itt a
berki és a bogláros szellőrózsa, a hóvirág, a kockás liliom
és a tavaszi tőzike - ezek szintén hegyvidéki eredetű növények.
Tél végén hatalmas állománya virít a kárpáti sáfránynak,
amely az Alföldön csak e tájon mutatkozik.
Kárpáti sáfrány
A Szatmárban található Bűr-erdő és a Géci-sűrű alapvetően kocsányos
tölgyes, melyet csak helyenként tagolnak kisebb-nagyobb nyáras foltok.
Dús cserjeszintje alatt virágzik a természetvédelmi oltalom alatt álló
réti őszirózsa, a pázsitos nőszirom, a réti kardvirág, a tiszaparti
margitvirág és az agárkosbor. Látványos színfoltja a területnek az őszi
kikerics, a sárga nőszirom és a tömegesen előforduló kis télizöld. Az
erdők fészkelő madarai közül jellemző a fekete harkály, a közép és a
kis fakopáncs. Megpillanthatjuk itt az egerészölyv sőt alkalmanként a
kabasólyom egy-egy példányát is. Énekesmadarai közül említhetjük az
erdei pintyet, a meggyvágót, a különféle cinege és rigófajokat.
Kisemlősei között számon tartják a mogyorós pelét, míg a
nagyragadozókat a vadmacska képviseli. A környékbeli kaszálók, legelők
gyakori fészkelője a fürj, a mezei pacsirta, a citromsármány, a
cigánycsaláncsúcs és a sordély.
Kis télizöld
A Fehérgyarmat közelében található Birhó erdő gyertyános-tölgyes
elegyerdő, meghatározó fafaja a kocsányos tölgy. Emellett a puhafa
ligetekben a fehér- és a rezgőnyár, a fehér fűz is jellemzi.
Növényritkaságai közül meg lehet említeni a kétlevelű sarkvirágot, a
tavaszi tőzikét.
Legelő, fás legelők
A megkapó látványt nyújtó fás legelő egy hagyományos területhasználat
emlékét őrzi. Itt a természeti értékek egybefonódnak a tájkép
nagyszerűségével. Tisztelni való ős-öreg kocsányos tölgyek állnak
szétszórtan a síkon, köztük hasonló korú vagy alig fiatalabb vackorfák,
amelyek tavasszal egy-egy hatalmas virágcsokorként látják vendégül a
zsongó méhek seregeit. Az egymástól távolálló fák tökéletes, arányos
lombkoronát neveltek, szépségük így még fokozottabb. A fás legelők a
jószágtartással kapcsolatban, a hajdani zárt erdők megbontásával
alakultak ki. Az irtáson meghagytak néhány termetesebb fát, hogy a
jószág hűsölni, delelni tudjon nagy árnyékukban.
A Túristvándi Rókás legelőn tölgyekből mintegy százötven példányt
csodálhatunk meg még (a méretesebbek 140-160 cm-es törzsátmérőjűek. Az
idős vadkörtefák száma közel hatvan (nagyobbjaik törzse ekkor 70-110
centiméternyi). Az öreg fák korhadó törzsében odúlakó madarak - búbos
banka, füleskuvik - ütnek tanyát. Itt fészkelt hazánkban második
alkalommal a nagy őrgébics. Láthatunk a területen egy kis lapos domb
lábánál csaknem szabályos körben álló idősebb facsoportot, amelyhez
különböző legendákat fűzött a környék népe. Többek között egy
honfoglaló vezér temetkezési helyét vélik itt, amit azonban a kutatások
nem támasztottak alá. De miért ne hagyjuk meg ezt a hitet a mondák szép
hagyományaként régi, letűnt világunk egyéb emlékeivel?! A kiterjedt
legelők védett növénye a sziki kocsord, gyakori fészkelő madara a
földön fészkelő haris és fürj.
Tőzegmohalápok
Csaroda - Gelénes - Beregdaróc települések határában országos hírű
természetvédelmi területek fekszenek: legnagyobb jelentőségű a
Nyíres-tó, a Bábtava és a Zsid-tó tőzegmohalápja. A jégkor után
kialakult növényzetet a Tisza “csavargásaiból” visszamaradt, elhagyott
mederszakaszok őrizték meg. Jelenleg ezek Európa alföldi részén a
tőzegmohalápok legdélebbi képviselői, és magashegységi “rokonaikkal”
ellentétben viszonylag meleg éghajlati területen találhatók.
A gyapjúsásos dagadóláp (Eriophoro vaginati - Sphagnetum recurvi) a
Beregi-sík hidegidőszaki maradványlápjainak legértékesebb társulása. A
lápok kiterjedése pár száz négyzetméternyi, de struktúrájuk, képük
megfelel a magashegységieknek. Életfeltételeiket a növényi
tápanyagokban szegény talajvíz, a mésztelen üledék ill. kőzet (a
talajoldat pH-ja: 4-5) és a hűvös, párás mikroklíma biztosítja.
Napjainkig fennmaradt a sok ezer évvel ezelőtti flóra - Közép-Európában
ma már igen ritka - fajaiból álló különleges növényegyüttese, amely sok
egyéb mellett tőzegpáfrányból, babérfűzből, füles fűzből, molyhos
nyírből, a tőzegmohák több fajából (a beregi lápokban összesen kilenc
fajuk él!), tőzegáfonyából, tőzegeperből, vidrafűből, rovarevő
kereklevelű harmatfűből, kúszó csalánból, gyilkos csomorikából áll. A
dagadólápokon a tőzegmohák és elhalt testük (Sphagnum-tőzeg)
nagymennyiségű vizet tárol, emiatt a nedves lápfelület kidomborodik,
“kidagad”. A különböző vízigényű tőzegmohafajok változatos
mikrodomborzatot alkotnak: Sphagnum-zsombékok és -semlyékek
váltakoznak. A belső, kiemelkedő lápsziget csak a mocsári-lápi
társulások övezetén keresztül érhető el. A ritkás cserjeszint (-100 cm)
és a lombkoronaszint (-5 m) erdősülési tendenciára utal. A társulás
fennmaradását egyfelől a lápi szukcesszió természetes folyamata, a
beerdősülés veszélyezteti (a molyhos és a közönséges nyír a száraz
években erőteljesen szaporodik), másfelől a klimatikus szárazodás és az
emberi behatások jelentenek veszélyt. Különösen fontos értéket
képviselnek a fennmaradt égerlápok. A Lónya környékén található
Mélyéger nevű kőrises égerláp területét és a Bockereki erdő egy részét
az év nagy részében víz borítja. A fák saját gyökérzetükből alkotnak
kis szigeteket, ahol szálkapajzsika, hölgyharaszt és tőzegpáfrány
zöldellik. Víztükrén rózsaszín virágú békaliliom, a kolokán, békatutaj
és békalencse alkot szőnyeget.
Cégénydányádi park
Cégény és Dányád valaha két különálló település volt, előbbi a
KÖLCSEYEK, utóbbi a KENDÉK "fészkeként" ismert. Cégény neve egy ősi
rekesztő-halászati eszközről, a ‘cégéről’ maradt ránk.
A KENDE bárók mutatós kúriájának megmaradt 16 hektáros parkja 1960 óta
természetvédelmi terület. Az 1830-as évek elején a klasszicista épület
elkészülte után látott hozzá idősebb KENDE ZSIGMOND a park
kialakításához. Az itt talált természetes ártéri keményfaligetből szép
átmenettel gyönyörű angolkertet alakított ki, melynek növényzetét
folyamatosan gazdagította külföldről származó fajokkal. Az akkor még
57,6 hektárnyi kert a tágas, nyírott gyepeivel szellős, tarka világgá
varázsolódott az értő kezek nyomán. Az eredeti vegetáció - csakúgy,
mint a behozott egzóták - jól érezték magukat a párás, nedves
mikroklímában a tápanyagban gazdag öntéstalajon. Először lombos fákat
ültettek. A legnagyobb méretű platán már rögtön a park elején fogad
minket, törzskerülete 730 cm, lombkoronájának átmérője pedig meghaladja
az 50 métert!
A lágyszárúak sorában az Alföldön nem gyakori faj az odvas és az ujjas
keltike, a berki és a bogláros szellőrózsa, de mind közül legpompásabb
a hó vesztét jelentő téltemető illatos, sárga virágának tömege.
Sajnos a II. világháborút követően, majd az 1970-es nagy árvíz idején
idemenekített háziállatok kártétele miatt a park szinte teljesen
tönkrement. A védelem alá helyezéssel és az 1984-ben elkezdett
rekonstrukcióknak köszönhetően sikerült a páratlan gyűjtemény egy
részét megmenteni. A pusztulás mértéke kitűnik abból is, hogy míg az
1930-as években mintegy 300 faj, fajta és változat alkotta a kert
állományát, 1973-ra már - a betolakodó és ide nem való fajokkal együtt
is - csak 127 maradt. Mára ez a szám a felújítások ellenére is jóval
száz alá csökkent.
Láthatunk továbbá vörös tölgyet, mocsári tölgyet, tulipánfát,
ezüsthársat, szelíd- és vadgesztenyét, a Kaukázusból származó
szárnyasdiót, liliomfát, törökmogyorót egyéb társaik mellett. Az épület
előtt két termetes vérbükk nyújt emlékezetes látványt bordóbarna
lombjával.
A tűlevelűek zömét már az unoka honosította meg: köztük a
páfrányfenyőt, a tiszafákat, a már pusztuló, lehasadozó ágú
Simafenyőket, az erdei- és fekete fenyőket, az oregoni hamisciprusokat,
a virginiai borókát, a kaukázusi jegenyefenyőt és sok más rokonukat.
A cserjefélékből alig maradt értékes faj, de érdemes felkeresni a
borostyán lepte parkrészletek között a kisvirágú vadgesztenyét és a
szabdalt levelű bodzát. A park fái, bokrai között változatos madárvilág
talál otthonra.
Kultúrtörténeti és irodalmi emlékek.
A természeti értékek mellett jelentős kultúrtörténeti értékek is
találhatóak a térségben. Néhányuk műemlék, mint ahogyan a ma is
működőképes, szépen rendbetartott tarpai szárazmalom épülete vagy a
Túristvándi vízimalom. Túristvándi jelenlegi helyén már a XI. században
is meglévő településről beszélhetünk, melynek malma is volt, talán nem
is egy. A mai vízimalom természetesen nem ebből az időből származik, ám
e helyen többször is újjáépült a régiekhez igen hasonló szerkezetben és
formában. A jelenlegi a XVI. század legelején készült el, azóta nem
egyszer újították fel, de számottevően nem változtattak rajta. A
tornyain jelzett évszámok (1899 és 1963) a nagyobb renoválások idejére
emlékeztetnek. Őrlőkövei a sárospataki Megyer-hegy malomkőbányájából
származnak. 1947-ig rendszeresen őröltek benne lisztet, utána 1950-ig
már csak darálónak használták. Eredeti feladatát ma is el tudja látni.
A településen járva fel kell idéznünk Móricz Zsigmond emlékét, hiszen
1885 és 1887 között ide járt iskolába. Az itt töltött éveiről így szól:
“Istvándi jellemképző iskola volt nekem.” Nagybátyjánál, Pallagi László
uradalmi kovácsnál lakott, akinek háza még ma is áll, s rajta tábla
emlékeztet nagy írónkra. Tiszabecs határában zajlott a
Rákóczi-szabadságharc első győztes csatája, ahol a nagy túlerővel
szemben Ocskay brigadéros vezetésével verték meg a császári sereget
1703. július 14-én. Szabó Lőrinc tizenéves korában becsi nagybátyjánál,
G. Szabó Mihálynál, a község papjánál nyaralva szívta magába a táj
fényét. Kéttucatnyi verse született ezekből az ifjúkori élményekből.
Nagyaron járva megtekinthetjük annak az öreg kocsányos tölgynek a
maradványait, amely alatt, a hagyomány szerint Petőfi Sándor Tisza című
versét írta.
Szatmárcseke jellegzetes látnivalói a csónak alakú bálványfejfák melyek
az ősi temetkezési szokás jelképei. Ugyanitt felkereshető a Kölcsey
emlékhely is. A népi építkezés jegyeit számos még megmaradt régi
lakóház, templom vagy fa harangláb magán viseli.
Barna varangy
|
|
|
|
|
Köszöntjük
Penyige község honlapján!
Kérjük tekintse meg honlapunkat és ismerkedjen meg ezzel a hangulatos és
barátságos szatmári községgel!
Penyige
község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Budapesttől 360 km-re -a
megyeszékhelytől - Nyíregyházától 80 km-re Tisza-Szamosközén, a Szenke-patak
partján található zsinórtelepülés.
|
Tengerszintfeletti magassága 110-112 méter. Határa
3293 kh, több állandó és időszakos vízfolyással taglalt. Régen a Tisza, a
Szamos és aTúr folyók áradásai gyakran elborították.
A vízfolyásokat azonban ma
már csak rendkívüli esőzések alkalmával járja rövid ideig víz.
|
|